32. A nyelvtanuló szuperhősök

I teach. What's your superpower?

Amikor megláttam ezt a képet és a kérdést, elmosolyodtam.
Kik is a valódi szuperhősök? A tanítványaim jutottak eszembe. A felnőtt nyelvtanulók, akik a mindennapok csendes szuperhősei. 

A láthatatlan szupererő

Ha nyelvet tanulsz, nagy eséllyel már most is szuperhős vagy. Akkor is, ha az új év új reggelén, a kávéd fölött álmosan ülve ez még egyáltalán nem így tűnik. ;)

A legtöbb szuperhős története nem ott kezdődik, amikor először felveszi a jelmezét. Sokkal korábban. Egy szerényebb indulással, bizonytalansággal, kérdésekkel. A legtöbben már eleve hordoznak magukban valami különlegeset – csak eleinte nem tudják, vagy nem merik komolyan venni. Bár ugyanolyan életet élnek, mint bárki más, belül már ott dolgozik bennük az a képesség, ami később meghatározza őket.

A nyelvtanulás meglepően hasonló.

Ez sem feltétlenül látványos. Nem az a fajta változás, amit rögtön észreveszünk – nem villan fel róla a mobilon értesítés, és nem lesz tőle azonnal több száz lájk es szívecske. Mégis csendben, következetesen alakít át. Szépen lassan tágítja a komfortzónát, erősíti az önbizalmat, és olyan helyzetekbe visz bele, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek! :)

A szuperhősök nem attól válnak hősökké, hogy tökéletesek. Hanem attól, hogy hajlandók felelősséget vállalni, áldozatot hozni, és újra meg újra szembenézni a saját határaikkal. A nyelvtanulóknál ez gyakran azt jelenti, hogy akkor is megszólalnak, amikor nem biztosak magukban. Akkor is visszajönnek tanulni, amikor fáradtak. Akkor is folytatják, amikor lassúnak érzik a haladást.

Az ellenség

Minden hősnek megvan a maga ellensége. A nyelvtanulóknál ez ritkán egy látványos főgonosz, sokkal inkább egy belső hang: "Nekem ez nem megy." A perfekcionizmus. (Ismerős? ;) Az állandó összehasonlítás másokkal. Az érzés, hogy "már el kellett volna jutnom ide/oda/ valahová". A legnagyobb csaták szinte mindig belül zajlanak.

Saját tapasztalatból tudom. Volt idő, amikor nagy álmom volt luxushajón dolgozni.
Tengeribetegként.
De komolyan. :D

Ott volt bennem a kérdés: mi lesz velem a messze távolban, minden családi és baráti segítség nélkül? Mi lesz, ha egyszerűen nem bírom? Mert az ilyesmi nem sétagalopp, az biztos! Hallottam sztorikat... :O

Nem volt bennem (még) semmi szuperhősies. Csak egy vágy – és egy döntés, hogy elindulok. 

Útközben tanultam meg, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz. Hanem azt, hogy mész tovább akkor is, amikor félsz. 

Tanárként ma is ezt látom a nyelvtanulóimon.

Felnőtteken, akik munka, család, újrakezdés mellett tanulnak. Akik láthatatlan csatákat vívnak nap mint nap: egy telefonhívás, egy email formájában, amit napok óta halogatnak; egy small talk formájában a munkahelyi konyhában; egy meetingen, ahol lenne mondanivalójuk; vagy egy vizsgán, ami minden hibát felnagyít. Ezekért ritkán jár rivaldafény, elismerés
– mégis haladnak velük, one step at a time. 

Sokan azt gondolják, akik hozzám fordulnak nyelvtanulási segítségért, hogy majd akkor vágnak bele, ha "készen állnak". Pedig a legtöbb fejlődés pontosan ezekben a helyzetekben történik. Néha nem sikerül tökéletesen. Néha félreértenek valamit. Néha lefagynak. Ezek könnyen tűnhetnek kudarcnak – pedig valójában tapasztalatok. És a nyelvtanulásban nincs elvesztegetett próbálkozás. (We loooove mistakes, mistakes are our friends.)

A felszerelés

A szuperhősök nem üres kézzel mennek bele ezekbe a helyzetekbe. Van felszerelésük, eszközeik. 

A nyelvtanulóknál ez nem csak az elektronikus kütyüket jelenti, hanem sokkal hétköznapibb dolgokat is: begyakorolt mondatokat, egyszerű, működő szerkezeteket, rutinokat arra az esetre, amikor nem értik a másikat, vagy amikor időt kell nyerni gondolkodásra.

Vannak akik azt hiszik, hogy a fejlődéshez mindig többet kell tanulni: több szót, több nyelvtant, több anyagot.  ( Inputot még inputot, inputot.) Pedig gyakran nem több kell, hanem jobban megválasztott eszközök. Olyanok, amelyek illenek hozzád, az élethelyzetedhez és a céljaidhoz. Amikor mindez végre megvan, a tanulás nemhogy nehezebb lesz, hanem könnyebb!

Végül ott van a jutalom

A nyelvtanulás jutalma ritkán látványos. De egyszer csak észreveszed, hogy már nem görcsölsz egy telefonhívás előtt. Hogy megszólalsz anélkül, hogy minden mondatot előre lefordítanál a fejedben. Hogy nem kérsz bocsánatot minden egyes megszólalásért.

Nem lettél tökéletes. Csak szabadabb.

Ez a belső jutalom. Több mozgástér (fizikailag és átvitt értelemben is). Több önbizalom. Az érzés, hogy helyt tudsz állni olyan helyzetekben is, amelyek korábban megijesztettek. 

Nos, kedves nyelvtanulók, mostanra biztos egyetértünk: a nyelvtanulás nem látványos hőstörténet.
De aki végigmegy ezen az úton és kitart, már nem ugyanaz az ember, mint aki elindult. 

És ez az a fajta jutalom, amit joggal megérdemelsz és amit nem lehet elvenni tőled! Légy büszke magadra! :)

(Ha majd teljesen hétköznapi helyzetekben – egy Cosplay eseményen Calgaryban – belebotlom pl.: Spidermanbe, megint újra elmosolyodom. Mert eszembe jut: a valódi szuperhősök többsége nem köpenyt visel. Hanem bátorságot. Kitartást. És egy láthatatlan szupererőt, ami akkor is működik, amikor senki sem figyel.)