32. A nyelvtanuló szuperhősök

I teach. What's your superpower?

Amikor megláttam ezt a képet és az "I teach. What's your superpower?" kérdést, elmosolyodtam. Kik is a valódi szuperhősök? A tanítványaim jutottak eszembe. A felnőtt nyelvtanulók, akik a mindennapok csendes szuperhősei. 

A láthatatlan szupererő

Ha nyelvet tanulsz, nagy eséllyel már most is szuperhős vagy. Akkor is, ha az új év új reggelén, a kávéd fölött álmosan ülve még egyáltalán nem így tűnik.

A legtöbb szuperhős története nem ott kezdődik, amikor először felveszi a jelmezét. Sokkal korábban. Egy szerényebb indulással, bizonytalansággal, kérdésekkel. A legtöbben már eleve hordoznak magukban valami különlegeset – csak eleinte nem tudják, vagy nem merik komolyan venni. Ugyanolyan életet élnek, mint bárki más, miközben belül már ott dolgozik az a képesség, ami később meghatározza őket.

A nyelvtanulás meglepően hasonló.

Nem feltétlenül látványos. Nem az a fajta változás, amit rögtön észrevesznek mások – nem villan fel róla a mobilokon értesítés, és nem lesz tőle azonnal több száz lájk es szívecske. Mégis csendben, következetesen alakít át. Szépen lassan tágítja a komfortzónát, erősíti az önbizalmat, és olyan helyzetekbe visz bele, amelyek korábban elképzelhetetlennek tűntek. :)

A szuperhősök sem attól válnak hősökké, hogy tökéletesek. Hanem attól, hogy hajlandók felelősséget vállalni, áldozatot hozni, és újra meg újra szembenézni a saját határaikkal. A nyelvtanulóknál ez gyakran azt jelenti, hogy akkor is megszólalnak, amikor nem biztosak magukban. Akkor is visszajönnek tanulni, amikor fáradtak. Akkor is folytatják, amikor lassúnak érzik a haladást.

Az ellenség

Mert minden hősnek megvan a maga ellensége. A nyelvtanulóknál ez ritkán egy látványos főgonosz. Sokkal inkább egy belső hang: "Nekem ez nem megy." A perfekcionizmus. Az összehasonlítás másokkal. Az érzés, hogy "már el kellett volna jutnom valahová". A legnagyobb csata szinte mindig belül zajlik.

Saját tapasztalatból tudom. Volt idő, amikor nagy álmom volt luxushajón dolgozni.
Tengeribetegként.
De komolyan. :D

Ott volt bennem a kérdés: mi lesz velem a messze távolban, minden családi és baráti segítség nélkül? Mi lesz, ha egyszerűen nem bírom? Mert az nem sétagalopp, az biztos! Hallottam sztorikat...

Nem volt bennem (még) semmi szuperhősies. Csak egy vágy – és egy döntés, hogy elindulok. 

Útközben tanultam meg, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz. Hanem azt, hogy mész tovább akkor is, amikor félsz. 

Tanárként ma is ezt látom a nyelvtanulóimon.

Felnőtteken, akik munka, család, újrakezdés mellett tanulnak. Akik láthatatlan csatákat vívnak nap mint nap: egy telefonhívás, egy email formájában, amit napok óta halogat; egy small talk a munkahelyi konyhában; egy meeting, ahol lenne mondanivaló; vagy egy vizsga, ami mindent felnagyít.   Ritkán jár érte rivaldafény, elismerés vagy hősi rang – mégis haladnak. 

Sokan azt gondolják, akik hozzám fordulnak nyelvtanulási segítségért, hogy majd akkor vágnak bele, ha "készen állnak". Pedig a legtöbb fejlődés pontosan ezekben a helyzetekben történik. Néha nem sikerül tökéletesen. Néha félreértesz valamit. Néha lefagysz. Ezek könnyen tűnhetnek kudarcnak – pedig valójában tapasztalatok. A nyelvtanulásban nincs elvesztegetett próbálkozás. (We loooove mistakes, mistakes are our friends.)

A felszerelés

A szuperhősök sem üres kézzel mennek bele ezekbe a helyzetekbe. Van felszerelésük. Eszközeik. 

A nyelvtanulóknál ez nem csak elektronikus kütyüket jelent, hanem sokkal hétköznapibb dolgokat: begyakorolt mondatokat, egyszerű, működő szerkezeteket, rutinokat arra az esetre, amikor nem értik a másikat, vagy amikor időt kell nyerni gondolkodásra.

Vannak akik azt hiszik, hogy a fejlődéshez mindig többet kell tanulni. Több szót, több nyelvtant, több anyagot.  ( Inputot még inputot, inputot.) Pedig gyakran nem több kell – hanem jobban megválasztott eszközök. Olyanok, amelyek illenek hozzád, az élethelyzetedhez és a céljaidhoz. Amikor ez megvan, a tanulás nem nehezebb lesz, hanem könnyebb.

És végül ott van a jutalom

A nyelvtanulás jutalma ritkán látványos. Egyszer csak észreveszed, hogy már nem görcsölsz egy telefonhívás előtt. Hogy megszólalsz anélkül, hogy minden mondatot előre lefordítanál a fejedben. Hogy nem kérsz bocsánatot minden egyes megszólalásért.

Nem lettél tökéletes. Csak szabadabb.

Ez a belső jutalom. Több mozgástér (fizikailag és átvitt értelemben is). Több önbizalom. Az érzés, hogy helyt tudsz állni olyan helyzetekben is, amelyek korábban megijesztettek. 

A nyelvtanulás tehát nem látványos hőstörténet.
De aki végigmegy az úton és kitart, már nem ugyanaz az ember, mint aki elindult. 

És ez az a fajta jutalom, amit nem lehet elvenni tőled! :)

(Ha majd teljesen hétköznapi helyzetekben – egy Cosplay eseményen Calgaryban – belebotlom pl.: Spidermanbe, megint újra elmosolyodom. Mert eszembe jut: a valódi szuperhősök többsége nem köpenyt visel. Hanem bátorságot. Kitartást. És egy láthatatlan szupererőt, ami akkor is működik, amikor senki sem figyel.)